Az üres csarnok közepén egy zongoraszék lassan magába csavarodott. Aki ülhetett volna rajta, már elhajózott a hibátlan hangolású fekete bárkán.
|
|
---|---|
Jaj, unom az örökös futást, fusson most már az, akinek van bora, és teszek az élet melódiájára, inkább beugrom a Bösendorferbe. Jó itt. Egy hangolás azért rám férne, nemde?
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése