2013. július 24., szerda


Kidobandó

Ha valóban megújulásra vágysz, óvakodj a lebontott óvilág legapróbb használhatónak ítélt kellékétől is.
Édes kacatok.
Miattuk sírok és
értük kacagok.

2013. július 18., csütörtök


Mert a nevem koszorú

Koszorút égetsz.
Füstté éleszted a holt
emberiséget.
Három éve még együtt vettünk mezei virágot a Hunyadin. Segítettem vinni a csokrokat, temetésre készült utazni másnap, haza a falujába. Ki nem állhatja a koszorúkat, mondta akkor. Alig egy éve meglátogatott. Felvittem a hegyekbe, gyámoltalan halmok, keresztek között bukdácsoltunk, csak azokat a virágokat téptük le, amelyeket ismertük. Lefényképezte a bakterház tenyérnyi virágoskertjét, a bakter hadonászott, mit művelünk, tilos. Nevettünk. Pisztrángot süttettünk az útszéli kocsmában. Nevettünk. Érett az áfonya akkor és most is. Ha elmehettem volna a temetésére, áfonyatortát vittem volna koszorú helyett.

2013. július 8., hétfő


A végtelen

Amikor már két évtizede nem látta a tengert, kezdte úgy érezni, a valóságban nem is létezik, csak kitalálta. Ilyenkor kéjes elégedettséggel dőlt képzelete hullámaira, hagyta, hogy messzire sodorják. Nem riadt vissza többé a végtelen szabadságtól, elvégre tökéletesen szépet sikerült kifundálnia.
nincs szavam a végtelenre. felfogom, de nem mondom ki. átérzem, de nem nevezem néven. ne öltsön testet. ne legyen hangalakja. ne lehessen szótagolni. nyelvileg elemezni. ne alkosson összetételt. ne legyen se alanya, se állítmánya egyetlen mondatnak sem. ne maszatolja össze senki raggal, jellel. maradjon meg az én átlátszó titkomnak. és csak akkor kelljen megneveznem, amikor a hullámok már összecsaptak fejem fölött.