Tengeriálom

- A tenger megőrzi azok álmát, akik valaha is megmártóztak benne. - És mi őrzi azokét, akik soha nem jártak a közelében? - Patakokon, folyókon érkezik az ő álmuk ugyanoda. - És aki soha nem merült semmilyen vízbe? - Eső arra is hullott. - Én eddig mindig elkerültem. - Akkor te könnyezni fogsz, hogy hullámot vessen az álmod.
	Gyerekkoromban, ha megbántódtam, beültem a tengeri sűrűjébe, onnan öltöttem nyelvet a tábla szélén hagyott szomorúságra. A hullámzó kukoricásba nem hozhattam be a gyengeségemet, a könnyeimet, mert nem illettek nagyravágyó álmaimhoz. Egészen addig, míg egy nyár végi estén nagyanyám a letört és lehántott kukorica csuhéjából vetett nekem ágyat. Azt hittem, ebben az áradó illatban végre feljuthatok egészen a csúcsig. Tévedtem, a levelek bódító hűvöse éppen hogy ellenkező irányba, a mélység, a másvilág felé szédített. Ne nézz vissza, hallottam bár visszhangozni az intelmet, mégsem álltam ellen a kísértésnek. Megfordultam, és még mielőtt felébredtem volna, azt láttam, hogy hiába pótoltam kihullt hajamat aranyló bibeszálakkal, a nagyanyám én vagyok.