Palackiáda

Szemetet sodor keresztül a városon az Ung. A habok órák óta tarkállanak a folyónyi pillepalacktól. A belőlük szabadult dzsinnek közkívánatra álcázzák múltnak a jelent. Az orrunk előtt úszik el az életünk.
	Amikor Robinson megtalálta az első kólás műanyagpalackot a szigeten, tudta, hogy megmenekült a kínzó magánytól. Csakhamar rá is talált a rágógumiját buzgón csócsáló bennszülöttre, aki azonnal meg is kérdezte tőle, nincsen-e véletlenül egy spanglija. Mert ha van, akkor ő hajlandó a következő hetekben annyi kólát meginni, hogy a kiürült flaskákból tutajt lehessen építeni. Megegyeztek. Friday vedelt és szívott, böfögve eregette a bódult szénsavas dzsinneket a tengeri szélbe. Robinson pedig építkezett. Még nem tudhatta, hogy a világ felfordult rendje a tengerből egyre szűkebb folyókba vezérli, s hogy éppen Ungváron fog tutajtörést szenvedni.