2013. október 11., péntek

A NAGY PARTI

Parti Nagy 60
Barkochba

Tárgy, kérdezte a férfi. Nem, válaszolta a nő, és hozzádugta jéghideg lábfejét a férfi forró mellkasához. Fogalom? Igen, fogta meg isten lába helyett, ahogyan minden áldott este, most is a férfi véknyát a nő. Személyhez köthető, igen. És két lépés múlva Predmet már tudja, kire gondolt Liszica.  Így szabadulnak predikatív szerkezetből határozón, helyen és időn túl, ott, ahol a halál el nem választ a mondattól. Ahol Liszica testét, agyát behálózza a pektin. Hiába gerezd a poeta doctus, leperegnek a vörös szemek, végül a tökéletes is aszott öregasszonyként hull a semmibe. Mikor direkttermő mellbimbó buggyan, már nem menekülsz, a metanol az metanol, az metanol, az metanol. Rókatárgy alkonyatkor, kérdez rá diadalittasan a férfi. Igen.
 Fogadás

Parti Nagy ma parti-nagy:
asztalfőn az ünnepelt.
Felköszöntik, arca ragy’g
– s lerántja az ún. lepelt.

Mondunk mi is tosztokat,
felrakjuk a rendjelet,
hiába is fosztogat
alkotmányos rendelet.

Dehogy alkot, dehogy mányos,
fennforog az örvényen:
„Posztmodern vagy hagyományos
az én alaptörvényem?”

Nem is poszt és nem is prae,
rókatárgy az alkonyat,
hörpölődik ízibé
felkonyak és alkonyak!

Háznagy-e ma Parti Nagy
s vagyunk-e mi parti-képes?
Békepap vagy harci vagy?
- és leginkább mihez képest?

Kinek nyelve az a haza
megleli majd ott honát?
Mert ha nem lesz elég laza:
hazaveri szívlapát.

*

Köszöntőnket mondjuk el
és játsszon addig Gyúk El-
lington jó kis dzsesszeket
- megy ez, mint az egyszeregy!

Halad, szól a Karaván:
nem vagy te még koravén!
Ezt kívánni: hundertcváncig! -
mégis durva nagy merénylet,
merthogy addig - most úgy látszik -
írni kell a magy'meséket.