2013. augusztus 4., vasárnap

Navigálás oda-vissza

Friss jogosítványával behajtott a zsákutcába, hogy megtudja, képes-e kifarolni. Hogy kiderüljön, tudatosan megtehető-e visszafelé az, ami odafelé ösztönös könnyedséggel sikerült. Végre tudni akarta, szerzett-e jogosultságot arra, hogy spontán adódott életéből visszanavigálja magát a létezés megtervezett hiányába.
Lariszát a férje kizárólag azért íratta be az autósiskolába, hogy megtanulja az autó felépítését, működését, alkatrészeinek alaphibáit és a tönkrement kütyük cseréjének menetét. Az asszony tisztában volt azzal, hogy sohasem vezetheti majd azt az autót, amelyiket szombat-vasárnaponként megszerel. Így aztán meg sem próbált eligazodni a kuplung-sebváltó-gáz- és fékpedál kezelésének a gyakorlatában. Halszemű Vászja, az amúgy is idegbeteg oktató a haját tépte, ha Larisza ült a volánnál. Úristen, azonnal álljon meg, maga sosem fog vezetni, üvöltötte ki a helyéről a tanulóvezetőt. A vizsgán, amikor a manőverezést pontozták, Larisza végre egyedül ülhetett az autóba. Betonplaccra festett képzelt garázsba kellett befarolnia. Egyetlen pillanatig tolatott csak, majd váratlanul, mint aki meggondolta magát, visszavette a sebváltót, és rálépett a gázra. Hiába rohant utána őrjöngve a halszemű, kétéltű Larisza a szabadságtól megrészegülve, boldogan száguldott a folyó iránt. Valószínűleg minden másképpen folytatódott volna, ha másik életét nem választja el tőle az Ung előtt futó tekintélyes bukszussövény.