Senkiföldjén

Magába botlott. Nyekkent, elterült. Pedig nem is járt arra.
	Pontosan elterveztem menekülésemet. Csakhogy az el innen sürgetése elsősorban az ösztöneimet működtette. Számtalanszor elképzeltem, hogyan távolodom a jól ismert tereptől, ahol lehetni lehetett a lehetetlent. Láttam, amint szép sorjában levetem magamról mind a testemre erősített fegyvereket. Előre élveztem a súlytól való szabadulásomat. Csak azt nem tudhattam előre, milyen az, amikor megszűnik a szorítás és éltető levegővel telik meg a felület, ahol addig szíj vágta véresre bőrömet. Csak azzal nem számoltam, hogy a semmiben iramodva kell megkeresni a páromat. Ott, ahol nem emlékszik rám senki, már nem segítenek az ösztöneim. Magamra maradok.