Vihar után

bár szétfoszlik a sötétség füstje, a pusztítás dioptriáján a mágus sem lát elég tisztán, ha varázslás közben elveszti-elveszejti a szemüvegét
	A morajlás a mélyből, magasból a suhogás. Körben, a körül nem határolt síkban delejes bizsergés, amikor balettcipőjében színre botorkál a béranyaságra ítélt idő. Kihordja önmagát, de vajúdásába belehal. Tétován nézzük a vihar örömteli gyászát. Hiába kémleljük az eget és hiába hallgatózunk a föld gyomrába, nem tudhatjuk meg, milyen erők csapnak össze a halálos születésben, nem tudhatjuk, ki lesz gyáva fenyegetni és ki lesz bátor az alázkodásra. Nem tudhatjuk, mit vétettünk, hogy magunk elé vettettünk. Nincs, akitől megkérdezhetnénk, ki igazítja el úgy a füstöt a sötétség lombozatán, hogy tenyerünk vonalainak végül megfeleljen a tört varázslat.