Álomüzlet

Veszed, bár ócska, mert olcsón adja a nyűtt lelkek szatócsa.
	Lajos bácsi durva papírból tépett darabokat, abba mérte a filléres savanyú cukorkát. Sosem mulasztottuk el megszámolni, hány színűt lapátol éppen ügyesen sodort szürkés tölcséreibe fémkanalával. Kincset értek ezek a kristálycukorba hömpörgetett bumfordi kék, zöld, sárga, piros, fehér, rózsaszínű nyalánkságok. Órákon át szopogattuk, amíg sebesre marta-csípte nyelvünket, ínyünket a savanyú édese. Irigyeltük is Csák Zizit, aki Lajos bácsi szatócsboltjának közvetlen szomszédságában lakott. Gondoltuk, könnyű neki az éden kapujában, amikor folyton éjszakások a szülei. Amíg színes cukorkákról álmodott háborítatlanul, nekünk be kellett érnünk az esténként ágyunkba lopott zöldbarackkal. Hiába huhogtak nagyanyáink, nem szabad éretlen gyümölcsöt enni, mert béka nő a hasunkba. Zizit nem riogatta senki. Talán ezért nőhetett a sok édes álomtól gyerek a hasába, mire elvégeztük a nyolcadikat.

Palackiáda

Szemetet sodor keresztül a városon az Ung. A habok órák óta tarkállanak a folyónyi pillepalacktól. A belőlük szabadult dzsinnek közkívánatra álcázzák múltnak a jelent. Az orrunk előtt úszik el az életünk.
	Amikor Robinson megtalálta az első kólás műanyagpalackot a szigeten, tudta, hogy megmenekült a kínzó magánytól. Csakhamar rá is talált a rágógumiját buzgón csócsáló bennszülöttre, aki azonnal meg is kérdezte tőle, nincsen-e véletlenül egy spanglija. Mert ha van, akkor ő hajlandó a következő hetekben annyi kólát meginni, hogy a kiürült flaskákból tutajt lehessen építeni. Megegyeztek. Friday vedelt és szívott, böfögve eregette a bódult szénsavas dzsinneket a tengeri szélbe. Robinson pedig építkezett. Még nem tudhatta, hogy a világ felfordult rendje a tengerből egyre szűkebb folyókba vezérli, s hogy éppen Ungváron fog tutajtörést szenvedni.

Üres hely

Nincs már társa itt. Távozók túlról nézik árulásait.
	Ráérősen foglalta el a megüresedett helyet. Először a gazdátlanul maradt eszközöket vette szemügyre. Szanaszét hevertek, mintha szándékosan dobálták volna szerte, higgye azt, aki megtalálja, nem arra szolgálnak már, amire egykor használták. Lassan összeszedte valamennyit. Nem gondolta volna, hogy ennyire élvezi majd a megsemmisülésre ítélt hely birtokba vételét. Olyannyira belefeledkezett teendőibe, nem is nézett többé a túlpart felé. Az sem akadályozhatta foglalatosságában, ha észreveszi, hogy minden mozdulatát figyelik. Komótosan veselkedett neki a mártírhalak kifogásának. És bár tudta, egy napon ő is elítéli majd, amit tesz, estefelé egyetlen jól irányított nyisszantással vágta le sorjában áldozatait, ügyesen felfogta vérüket. Ez sokkal gyorsabb és humánusabb ölési mód, mint amikor a fejüket ütlegelik. Nem beszélve arról a megoldásról, ha egyszerűen kiemelik a vízből és hagyják megfulladni őket. Különben is elengedhetetlen felfogni a vérüket. Fontos sűrítője lesz a lének. A lébe pedig minden bekerül. Kivéve az uszonyokat, kopoltyút, keserű fogat, lépet, a bél egy részét, ami rossz ízeket hordoz. Csak azt sajnálta, hogy senkit nem taníthat meg erre. Azért még reménykedve hallgatózott az éjszakában. De egyedül a folyó lélegzett mellette.

Serpenyők

Mostanában az edényes ügynök becsönget, hogy jöttünkre előkaphassa a teflonjait, és nap mint nap az ajtónyílásban főzze meg az ebédünket.
	Úgy tartják, az alumínium edényben készített étel mérgező. A méregtől volt olyan múlhatatlanul finom az a sült krumpli, ott, akkor. Eredetileg én akartam kedveskedni neked, vittelek a diákszálló szutykos konyhájába, lásd, itt sikerítünk mi lányok finom és olcsó vacsorát az otthonról hozott nyersanyagból, megpucoltam a sáros krumplit és elkezdtem egy vízzel telt tálba szeletelni, hogy majd abban megmosom. Nem így kell, vetted ki türelmetlenül kezemből a kést. Na majd épp egy anyukakedvence városi fiú fogja megmutatni nekem, akinek a nagyanyja egyetlen szezonban több krumplit vájt ki a földből, mint… Ha vízbe teszed, kioldódik a keményítő, pedig az benne a legfinomabb és legtáplálóbb. A lehéjazott gumót egészben mosd meg, aztán töröld konyhakendővel szárazra, és ezután aprítsd a forró olajba - tudálékoskodtál. Ideges lettem attól, hogy lehéjazott, meg hogy gumó, de már kíváncsi lettem az eredményre. Só és fedő után is hiába nyúltam, majd a legvégén, intettél le, és mintha titkos mágiában részesítenél, amikor én már túlpirultnak láttam a hasábokat, ráborítottad a serpenyőre a fedőt. Az addig csendes sercegés éles sistergésbe váltott. Ropogós marad, de a gőz kicsit megpuhítja, nem törik ki benne a fogad, okoskodtál újra, és amikor a tányérba szedtem a művedet, döftél belém egy utolsót: kész van a rósejbni. Ez már sok volt nekem, még hogy rósejbni, fejedbe akartam borítani az egészet, ha megsütötted, edd is meg, játszottam a sértettet, de te a legkívánatosabb hasábot leemelted a kupac tetejéről, belemártottad a sótartóba és a szájamhoz emelve megérintetted vele az ajkamat. Csakis a méregtől lehetett olyan múlhatatlanul finom.