Makulátlanul

Havazás hava. Mintha az esés maga hóvá hullana.
	Csikorgó hideg idején éjjelente még ma is megszüli gyermekét álmában. Eleinte sértette a tudat, hogy nővérei, húgai mind ugyanezt a gyermeket hozzák a világra. Testük ugyanazzal a kéjjel rándul, vonaglik, és hiába is restellik a szégyenteljes remegést, éjszaka, ha kezüket-lábukat lekötötték, akkor sem menekülhetnek a teremtés rendje alól. Hamar megbékélt hát azzal, hogy közösködnie kell a többiekkel. Hisz nagy ez a gyermek, s míg halad a sötétség alagútján, közös a zuhanás és futja majd mindannyiuknak az előcsusszanó gyönyörből. Amikor pedig kiszakad belőlük az élet maga, sikoly fényezi tisztára körülöttük a szutykot. Reggel újra felölthetik szűzfehér viseletüket, derekukra köthetik a ciliciumot. Odakinn ezüstös szálon lógnak a pelyhek, észre se venni a vércseppeket az amúgy makulátlan hóleplen.

Vihar után

bár szétfoszlik a sötétség füstje, a pusztítás dioptriáján a mágus sem lát elég tisztán, ha varázslás közben elveszti-elveszejti a szemüvegét
	A morajlás a mélyből, magasból a suhogás. Körben, a körül nem határolt síkban delejes bizsergés, amikor balettcipőjében színre botorkál a béranyaságra ítélt idő. Kihordja önmagát, de vajúdásába belehal. Tétován nézzük a vihar örömteli gyászát. Hiába kémleljük az eget és hiába hallgatózunk a föld gyomrába, nem tudhatjuk meg, milyen erők csapnak össze a halálos születésben, nem tudhatjuk, ki lesz gyáva fenyegetni és ki lesz bátor az alázkodásra. Nem tudhatjuk, mit vétettünk, hogy magunk elé vettettünk. Nincs, akitől megkérdezhetnénk, ki igazítja el úgy a füstöt a sötétség lombozatán, hogy tenyerünk vonalainak végül megfeleljen a tört varázslat.

Vagy amit akartok

Viseld el a zajt. Oszlopaiból végül a csend felépül.
	már éjszaka felerősödtek a folyó felőli hangok. fékeveszetten kurjongatnak az össznépi merülők. nem férnek egyszerre a lékkeresztbe/keresztlékbe. pedig együtt szabadulnának a bűneiktől. megszentelt jéghideg indítja újra a lelkeket az elmaradt világvége után. a legbátrabb tisztulni vágyókat rendőrök kísérik kijózanítókba. a részegek mögött halkan kattan a zár. beáll a folyó.

A megoldás

a pontos idő mindenre gyógyír, magányosságra legfőképpen
	nincs egyedül. hasonmásai állják körül ezen a baljós órán. alteregói. ravasz dublőrök, elszánt doppelgängerek. akik helyette vétkeztek. ő mással volt elfoglalva. neki feladata volt. most hiába fohászkodik bűnbocsánatért, mert nincsen bűne. ahogy erénye sincs. azt is mindig más gyakorolta helyette, de az ő nevében, az ő képében. helyette. mert neki más volt a küldetése. ő a pontos időt mérte, hogy ne legyen majd egyedül ezen a baljós órán.

Cserébe bűn

Lehetne kurva. De mégsem. Nyűtt erényét sakál vigyázza.
	Azt kérdezted tőlem, kinek a bőrébe bújnék, ha nő lehetnék. Kis gondolkozás után azt válaszoltam, Szonya Marmeladováéba. Csakis ennek a védtelen utcalánynak az áradó tisztasága feledtethetné velem kínzó hitetlenségemet. Olyan jó lenne esténként felolvasni neked Lázár feltámasztását, és újra tanulni bűnhődni a könyvek könyvéből reggelente. Ha megszállna egyszer az ártatlan rosszlánynak a lelke, talán zokszó nélkül átvállalnám bűnödet, és cserébe önzetlenül akasztanám nyakadba megváltó cipruskeresztemet.

A tiltott hely

Ha kandúr lenne, nem űzhetnék ki a paradicsomból, mert folyton megjelölné a tiltott helyet.
	körbejár. körbekémlel. körkörösen  koncentrál. védi a koncentrikus köreit. hogy se belülről, se kívülről ne érhesse váratlanul. a támadás, a hárítás, a tiltás. a támadás csak kizökkent, a hárítás csak eltávolít, de a tiltás megjelöl. a tiltásban újraoszlik benn a kinttel, közel kerül az idegenség és körökön kívülre menekül az önvaló. de a tiltás szigorúságában magamagát is letiltja, játékká így szabadul a tiltott hely. ha józsefattila macska lenne, két karinthynak álmodná magát, egymással játszva könnyedén fogna egyszerre kint és bent egeret.

Mély, magas

Szakadék tátong. Mélyén megül a menny, mint üdvön az átok.
	Kimondhatatlanul megörült látásának, pedig tudatában volt, hogy az, aki most tekintetével bátorítja, már nem él, és neki éppen az alkalmi postás tragikus halála miatt kell szenvednie. Hiábavalóan invitálta a megboldogultat, jöjjön be, az csak szótlanul kezébe nyomta, amit hozott, majd az ajtót nyitó feje fölé tartva kezeit, megáldotta. Karjait, ahogyan az Emeljük fel szívünket soroknál tette életében is, mind feljebb emelte. Majd mintha az áldás lendülete szakította volna el a földtől, könnyedén emelkedni kezdett. Alakja mind kisebb és kisebb lett, végül teljesen beleolvadt a magasságba. A szakadék mélyén hagyott címzett kétségbeesetten bontotta ki a küldeményt, amely látogatója haláláról értesítette. Miközben beleolvasott, a gyászjelentés rohamosan nőni kezdett a kezében. Széttárt karokkal sem tarthatta meg. A vakító fehér papírlap kicsúszott ujjai közül, de továbbra is ott lebegett a szeme előtt, s amikor már vetítővászon méretű lett, végre megállt növekedésében az átok.

Halad

Éjszakai éberségem kívül helyez a valóságon, megelőzöm és túlhaladom önnön létemet.
	Valaki mögöttem jár az éjszakában. Követi minden mezítlábas lépésemet. Lábnyomomba teszi a lábát. Botlik, ahol botoltam, tövisbe lép ott, ahol tövisbe lépve felszisszentem. Nem térhet le. Nem térhet ki. Nem térhet át és nem térhet meg. A követés az egyetlen lehetősége. A követés a lényege. Egy követő mivolt. Amint mögöttem jár az éjszakában. Én haladok elöl. Ő jön utánam. Milyen szép a meztelen háta.

Figyel

Megfigyelheted, hogyan válik magaddá, amit megfigyelsz.
	Ami a férfi megjelenéséből hiányzott, az a nő viseletében hívta magára a figyelmet. Sok szükséges és fölösleges pertli, fodor, zsabó, kendőrojt, bizsu, pelerin, nyakkendő, nyércboa, miniszoknya, selyemturbán keverte rajta a színeket az évekkel. Meglehet, a minden áron feltűnni vágyó nő és az eltűnésre ítélt férfi csak azért figyelhette harminc éve egymást, hogy végszükség esetén helyreállhasson a rend. Egyszerűen oda kellett menni egyiknek a másikához, odaadni, ami rajta fölösleges, vagy elvenni a másiktól, ami róla hiányzik, s máris helyreállhatott volna az évtizedekre felborult egyensúly.