2013. február 3., vasárnap

A túlfélen

Fordulj most felém.
Szélbe kapaszkodom a
halál túlfelén.
Az anyám még a másvilágon innen látott hozzám. Konok elszántsággal esett nekem. Nem volt kétséges, hogy nem hagyja abba, haladt módszeresen kialakított rendje és tempója szerint. Nem kerülték el figyelmét a legrejtettebb zugok sem. Mintha tanították volna neki, olyan ügyesen lelt rá lábfejem legapróbb csontocskáira. Öregujj, hallux, körömperc. Megtalálta valamennyit, egyet sem hagyott ki. Miután nem léphettem, diadalittasan folytatta felemésztésemet. Már a másvilágon túl lakmározott testemből. Nem tartóztathattam vissza, csak abban bíztam, mielőtt végleg felenne, eltéved agytekervényeimben, és végre lesz erőm sötétben hagyni. Borzalom, magam váltam szörnnyé, ki nyújt ezután anyámnak a meneküléshez aranyfonal-gombolyagot!?